Technológia

Gipszbeton lépcső készítés

Néhány lépésben megmutatjuk Önnek a gipszbeton lépcső készítés folyamatát!

08:00 Munkakezdés

A gipszbeton szerkezetű beltéri lépcső építésére az építkezés folyamán néhány kivételtől eltekintve akkor kerül sor mikor a lépcsőház már fedett illetve meglévő falai (ha vannak) már vakoltak. A sima vakolat segíti a pontos rajzolás és építést.

09:30 Alapok lerakása

Mint mindenfajta munkánál itt is a pontos kezdés alapozza meg a tökéletes befejezést. A lépcső tervezésénél és építésénél figyelembe vesszük a később rákerülő burkolás vastagságát, illetve az első fokok alatti haszontalan teret elzárjuk.

10:30 Építés

Az általunk készített lépcsők fokonként épülnek fel. A gipsz zsaluzat közé kerül az előre meghajlított acél majd a beton.

11:30 Építés

A beton híg állapotban kerül kiöntésre, hogy mind a falba beengedett vas, mind a gipsz és a vas közé befolyón. A gipsz egy pár másodperc alatt kirántja a betonból a nedvességet ezáltal tömöríti azt.

12:00 Első forduló

Elérkeztünk az egyenes, derékszög ,húzott fokok után az első fordulóhoz.

14:00 Orsótér építése

Ennél a lépcsőnél nem volt hely szélesebb orsótér építésére csak a szerkezetünk vastagsága azaz 5cm fért el. Mivel a lépcső alatti tér a fürdőszoba része ezért az orsótér egyben egy fal is mely lezárja a fürdőszoba és a lépcső közti teret.

Második építési nap

08:00 Építés

Felépül a lépcső felső része.

Építés

A második nap végére a gipszbeton lépcső ideális esetben már betámaszkodik a födémre és a orsótér illetve az oldalfal alsó része megvan öntve betonnal.

Építés

A lépcsőt az építéskor alulról lécekkel, gerendákkal zsaluzzuk. A zsalut pillanatszorítókkal rögzítjük egymáshoz. Tehetjük ezt azért is mivel a szerkezet csak 5 cm vastag ezáltal lényegesen könnyebb mint a hagyományos betonlépcső.

Harmadik építési nap

08.00 Építés

Megtörténik az orsótér korlátként való befejezése, aminek kiöntésekor a közepébe menetes szárakat teszünk. Ehhez a későbbiekben rögzíteni lehet a korlátott.

09:00 Oldalfal felépítése

A lépcső és a fürdőszoba közti fal felrakása és kiöntése.

10:00 Lépcső simítása

Befejezéskor a lépcsőfokok 1 cm-es simítóbetont kapnak, melyre a végleges burkolás könnyen felragasztható.

11:00 Kizsaluzás

A simítás után a lépcső alól eltávolítható a zsaluzás. A biztonság kedvéért egy-két alátámasztást érdemes a lépcső alatt hagyni még egy napig.

12:00 Szerkezet kész állapot átadása

A gipszbeton lépcsőt a harmadik építési napon át lehet adni és a simítóbeton megkötése után a negyedik napon használható.

Helykihasználás

A vékony szerkezetű lépcső lehetővé teszi a lépcsőalatti hely maximális kihasználását. Nem volt ez itt sem másképp. A későbbiekben a lépcső alá kerül a bojler illetve a wc is.

Kívánjuk, hogy mindenki jó egészségben használja az általunk elkészített lépcsőket!

G-Lépcső Kft.


G-Lépcső Kft.

2144 Kerepes, Szabadság út 252.
Adószám: 25033045-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-197706

Ha szakmai kérdéssel fordulna hozzánk: 06 (70) 638 9779

Amennyiben új építéssel, felméréssel kapcsolatban keresne minket, hétköznapokon 8-16 óra között,
az alábbi telefonszámon teheti meg: 06 (20) 745 6098

E-mail: gaspar@lepcsokeszites.hu  

Email-ben történő megkeresés/ajánlatkérés esetén, kérjük ne felejtsen el telefonos elérhetőséget adni felmerülő kérdések esetére.
Valamint feltétlenül jelölje meg a munkavégzés helyét, mert árbefolyásoló tényező lehet. Köszönjük.

Ingyenes árajánlatkérés

7 + 5 =